A pedelec mint trendtermék, mutasd meg, ki vagy
A tárgyak a tulajdonosuk státuszának és életstílusának kifejezői lehetnek. Olyan termékek, mint a ruházat, divatáruk és járművek a személyiség ízléséről tanúskodnak. A modernitást és muzikalitást az iPod megjelenése óta az emberek messziről látható fehér fűlhallgatókkal, a környezet- és divattudatot jutazsákkal és divatos feliratokkal teszik közszemlére és a környezettudatos gondolkodásmódot újabban hibrid járművekkel demonstrálják. 2009 óta a (könnyű) elektromos járművek piaca virágzik és a kűlönböző célcsoportok vásárlóinak növekedésével, továbbá a technológiai haladással egyűtt növekednek a kivitelezési opciók és követelmények is.
Nora Manthey
Az elektromos kerékpárok dizájnjában két irány figyelhető meg, amelyeket a »hidden power« (rejtett erő) és az »open power« (nyílt erő) szavakkal lehet leírni. A »hidden power« az elektromos részegységeket a lehető legjobban elrejti. Úgy néz ki, mint egy hagyományos kerékpár, amelyet »csak« egy motorral szereltek fel.
Az »open power« irányzat ezzel szemben a pedelecet nagyrészt mint különleges koncepciót jeleníti meg, és az elektronikát természetes módon a középpontba helyezi. Viszont még mindkét irányzat nagyon szorosan követi a »kerékpár« formáját. Még ha helyenként fel is bukkannak (ismét) olyan ötletek, hogy a járműveket eredeti dizájnjuknak megfelelően kell megalkotni, az új energiát befogadó ikonszerű formát, mint pl. az iPod esetében az MPE, még nem találták meg.
HIDDEN POWER
A termék formatervezőjének feladata már létező termékek esetében az, hogy azokat funkcionálisabbá, szebbé, gyorsabbá és gyakorlatiasabbá tegyék. Egy elektromos kerékpár tekinthető úgy is, mint egy »jobb« kerékpár. Gyorsabb és kevesebb erőfeszítéssel lehet vele közlekedni. A legtöbb pedelec következetesen nagyon kerékpár kinézetű, habár már egy új technológiával működnek. Igyekeznek az elektromos részegységeket lehetőleg úgy elhelyezni, hogy azok ne legyenek szembetűnőek.
Így pl. egy ivókulacsnak álcázott akkumulátor tökéletes megoldás az elektromos részegység a eltakarására. Ezzel sportos életérzést kedvelőket célozzák meg. A hangsúly itt a »stíluson« van, valamint a korábban elképzelhetetlen sebesség és az izzadtság nélküli könnyedség nyújtotta versenyelőnyön.
A kerékpáripar számára a termék formálhatóságának lehetőségei korlátozottabbak, egyrészt annak a »kerékpár« alapkoncepcióhoz való ragaszkodás, másrészt a gyártástechnikai lehetősége – pl. a kereskedelemben forgalmazott meghajtások széles spektruma – miatt. A meghajtás megválasztása végeredményben költség kérdése, ami miatt az ipari üzemek sikeres formatervezőket kell, hogy alkalmazzanak. Minél korlátozottabb a kínálat, annál magasabbak a költségek és annál beszűkültebb a formatervezői szabadság.
A kereskedelemben kapható rendszerek elektromos alkatrészeinek elhelyezése és kialakítása gyakran már előre meghatározott. Egy Panasonic akkumulátor értelemszerűen csak a kerékpár nyeregtartó váza alatt helyezhető el, a motor pedig a pedálblokkban. A kialakításra vonatkozó elgondolások a teljes rendszert átfogják, pl. vannak megoldások nagyobb kerékpárvázra és sportos, maszszív külső megjelenítésére.
A BionX, TranzX és más cégek időközben egyedi elképzelésekkel jelentek meg, mint pl. a maximálisan illeszkedő akkumulátorház különböző színekkel és beépítési lehetőségekkel, melyek a gyártók számára nagyobb szabadságot jelentenek termékük külső meg jelenítése vonatkozásában.
Új piaci résztvevők, mint az autógyártó Bosch és Brose-SEW, melyek a pedelec és e-bike rendszerek piacán megjelentek, komoly lehetőségekkel rendelkeznek arra, hogy hamarosan nagy piaci részesedést realizáljanak, különösen a kiváló minőség és a nagy darabszám nyújtotta lehetőség miatt.
OPEN POWER
Amióta könnyű elektromos járműveket, a pedeleceket és e-bike-okat elfogadottság és emelkedő sorozatszámok jellemzik, egyre bátrabb tervek látnak napvilágot. Elkezdődik az a folyamat, amikor az elektromos járműveket, mint külön kategóriát jelenítik meg és új célcsoportokat próbálnak megszólítani. Így többek között megjelentek a sportkerékpárok, a mountainbike-ok, melyek a motorizáció új esélyeit alapvetően a könnyű, nagyteljesítményű és kis lítium akkumulátorokkal vagy motorokkal ellátott kerékpárokkal kívánják növelni.
Néhány cég eltér a kerékpárformától, miközben más cégek meghajtásblokkot és a részegy ségeket helyezik a középpontba. Az első variáció esetében az elektromos rész egységeket gyakran külön erre szakosodott cégektől vásárolják és egyéniesítik. A dizájn magukban a járművekben testesül meg, melyek egyre inkább csak az első pillantásra néznek ki kerékpárnak és gyorsan versenygépformát vesznek fel.
Más törekvéseik vannak a motorgyártó cégeknek, akik saját járműveket fejlesztenek ki, melyek kimondottan a saját gyártású meghajtás elhelyezésére szolgálnak. A hibrid járművek – dizájn szempontjából és koncepcionálisan is – mint külön járműosztály kerülnek pozicionálásra, anélkül hogy kerékpárra jellemző sajátosságaikat elveszítenék. Az ilyen járművek gyakran a különböző kerékpárfajták – mint a BMX, a motorkerékpár és citybike – kombinációi.
A fiatal formatervezők tervei nagyon ügyesen integrálják az elektromos részegységeket, például a kerékpárváz csöveibe. Azonban a járműkoncepció középpontjában az elektronika áll, amely új mobilitást kell, hogy jelentsen. Koncepciótanulmányok a járművön teljesen túlmutatva a társadalomra tett hatásokkal is foglalkoznak. Gyakran nem annyira a jármű van a formatervezői elgondolás fókuszában, hanem az egyes részegységek, mint pl. az akkumulátor vagy a motor és azok elektromos alkotórészei. A rendszer az ember és környezet érintkezésére kívánja a figyelmet koncentrálni és adatokat gyűjt pl. a felhasználók részére, továbbá hálózatba integrálható és bármely kerékpárra felszerelhető.
A FORMATERVEZŐI SZABADSÁG SZABVÁNYOSÍTÁSA
A könnyű elektromos járművek fejlesztése során, különösen a közösségi infrastruktúra fejlesztésére irányuló projektek esetében, egy akadály merül fel: a szabványosítás hiánya. A könnyű elektromos járművek elektromos részegységei, mint a motor, az akkumulátor, a csatlakozók, a vezérlés és a kijelző nem egységes szabvány szerint készülnek. Ehelyett minden cég saját rendszert használ, saját csatlakozót, kommunikációs protokollt, ezért egy gyártó az egyes részegységek kiválasztásánál egy rendszerre és annak változataira áll rá.
A könnyű elektromos járművek kötelező szabványa lehetővé tenné a különböző rendszerek kombinálását, esélyt teremtene az individualizálásra és új lehetőséget nyitna a formatervezés és funkcionalitás számára. Az EnergyBus szervezet 2002 óta dolgozik egy ilyen egységesítésen és 2012-ben már a szakma több mint 60 szereplőjét fogja össze. Közéjük tartoznak a komplett rendszereket kínálók, mint a Panasonic, Bosch, SEW-Brose, BionX vagy Electragil, a kerékpárgyártók, mint a Winora, KTM vagy Gepida, továbbá különböző akkumulátorgyártók és olyan infrastruktúra-alakítók, mint a DB Rent, Movelo vagy a WSM. A szabványos töltőcsatlakozó a 2011 márciusában lefolytatott sikeres próbaüzemet követően 2012-ben engedélyezésre került. Az ehhez tartozó kommunikációs protokoll az 1992 óta bevált és elterjedt CAN Open gépi nyelven alapul.
A SZABVÁNYOSÍTÁS MINT KORLÁT
Végeredményben a járművek kialakítását a törvényhozó határozza meg. A német forgalomba helyezési szabályzat, pl. egyértelmű előírást tartalmaz abban a vonatkozásban, hogy a biztonság szempontjából, mely alkatrészek fontosak, a dizájn különösebb szerepet itt nem játszik. A Pedelec 45 számára például elő van írva a visszapillantó tükör, ami egy kerékpár »arculatát« lényegesen megváltoztatja. Az Európai Unió azon törekvései, hogy a járműfajtákat típusvizsgálatra kötelezzék, további korlátozást jelentenek, mert ebben az esetben a jármű minden egyes módosítása, mint pl. egy új nyereg, új forgalomba hozási engedélyezést von maga után.
A mérsékelt szabályozás innovációval kecsegtet, és a piaci tapasztalat azt mutatja, hogy a vásárlók szempontjából a rendkonformitás nem mindig a legfontosabb választási kritérium. Döntő a kinézet, a funkció és az utazási közérzet, hiszen a modern ember már nemcsak gyorsan akar haladni, hanem eközben jól is szeretne mutatni. Annak az eldöntése, hogy mi a jó, a kor szellemének a privilégiuma.
Nem sok dolog annyira vitatott, mint a pedelecek értékesítési számai. Az itt szereplő számok a Zweirad Industrieverband (ZIV)Deutschland számai. A ZIV2011-re 900.000 darabszámot adott meg. Más források, mint az EBWR (Electric Bikes Worldwide Reports) Frank Jamerson cég az 1 milliós határ elérését már 2010-re várja és 2011-re már 1,26 milliós adatot közöl. Mivel a pedeleceket nem kell regisztrálni, a gyakran különböző vámtarifaszámok miatt pontosan senki nem tudja megmondani az Európába importált járművek számát. Csak egy biztos, már nagyon sok van belőlük és egyre több lesz.
← Piaci szegmensek lehetőségekkel | Növekedés hátszélben →