Tartósságvizsgálat a hétköznapi gyakorlatban Ami a vásárláskor valóban fontos

Az első pillantásra egy pedelec megvásárlása rendkívűl egyszerűnek tűnik. Az ember elmegy a boltba, körűlnéz, kiválaszt egy neki tetsző kerékpárt, kipróbálja, hogy hogyan esik rajta az űlés, néhány kérdést feltesz az eladónak, majd ránéz az árra és legkésőbb ekkor a folyamat megszakad... Azonban már sokkal korábban gondolnia kellett volna, hogy egy pedelec már nem egyszerűen egy elektromotorral szerelt kerékpár.

Nora Manthey

 

A hagyományos kerékpároktól eltérően az elektromos kerékpárok olyan komplex termékek, melyek teljesítménye nem az egyes adatokból vagy részegységekből adódik össze, hanem a gép és a kerékpáros egyűttműködéséből. A pedelec motorja csak abban az esetben fejt ki rásegítő erőt, ha a kerékpáros pedáloz, tehát az izomerő és a motor hibridjéről van szó, amelynek teljesítménye további tényezők fűggvénye. A kerékpározónak azonban nem kell nagy gondot fordítania a pontos szoftvervezérlésre, az egyes részegységek összehangoltságára, valamint azok kiválasztására. Ami a hétköznapi gyakorlatban számít, az az utazás alatti komfortérzet és a jármű praktikus kezelhetősége.

 

GYORSTESZT A KERÉKPÁRBOLTBAN

Természetesen nem valószínű, hogy a kereskedőtől egy pedelecet hosszabb időre ki lehet kölcsönözni, nem is beszélve arról, hogy néhányat pedig egyáltalán nem is lehet kikölcsönözni. Mindezek ellenére van néhány olyan egyszerű teszt, amellyel a mindennapi alkalmazás nehéz szituációit könnyen és gyorsan lehet szimulálni. Ehhez nincs szűkség arra, hogy a kerékpárűzletben a pedelecet azonnal szétszereljűk, azonban alaposan meg kell vizsgálnunk a kiválasztásra kerűlő masinát. Így pl. ki lehet próbálni, hogy az akkumulátor kivétele (amennyiben lehetséges) könnyen megy-e, össze lehet hasonlítani más a boltban kapható pedeleckel, és egyidejűleg több preferenciát lehet felállítani. Mert egy olyan új terméket, mint a pedelecet, alaposan meg kell ismerni, mielőtt eldöntjűk, hogy megfelel-e nekűnk igazán.

Az, hogy lehet-e kézzel vinni a pedelecet, egyszerű felemeléssel eldönthető. Itt figyelembe kell venni, hogy a legtöbb elektromos kerékpár a motor és az akkumulátor miatt nehezebb, mint a hagyományos kerékpár. Mielőtt azonban súlya miatt az emelési próba után visszariadnánk a vásárlástól, érdemes végiggondolni, hogy melyek a tényleges igényeink, melyeket élethelyzeteink határoznak meg. Amennyiben a kerékpár tárolási helye egyenes felűlet, nincs szűkség arra, hogy könnyen kelljen tudni vállon vinni, ha viszont az ember a harmadik emeleten lakik, akkor a kerékpár súlya is döntő.

 

A DÖNTÉST MEGKÖNNYÍTI A PRÓBAKERÉKPÁROZÁS

A könnyű kezelhetőséget csak azt követően lehet megállapítani, miután próbakerékpározásra kitoljuk a masinát az űzletből. Már az űlésmagasság, a kormány és a motor beállításakor meg lehet állapítani, hogy könnyű-e a pedelec kezelése. Egy rövid út megtétele egyenes szakaszon csupán arra elegendő, hogy az utazási érzés első benyomását megszerezzűk. Hogy ez az érzés valóban hosszútávon tartósan fennmarad-e, csak akkor lehet megállapítani, ha hegy- és völgymenetben egyaránt kipróbáljuk. Egy emelkedő vagy már egy rámpa is lehetővé teszi annak megállapítását, hogy csúcsterhelés esetén a rásegítés milyen. Elég néhány lépcsőfokon felvinni a gépet a kézben vihetőség megállapítására. A kerékpár könnyű futásának megállapítására célszerű módszer a motortámogatás nélkűli kerékpározás, mivel mindig érheti az embert meglepetés. A motor menet közben történő lekapcsolásával azt is ki lehet próbálni, hogy milyen könnyű a kijelzőt elérni és kezelni.

Célszerű több kerékpárt és kűlönböző rendszereket is kipróbálni. Célszerű elvégezni a saját tesztűnket az ExtraEnergy Pedelec & E-Bike teszt kérdőíve segítségével, hogy tisztába kerűljűnk saját preferenciáinkkal. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a kereskedő elég széles pedelec kínálattal rendelkezik, akkor a bolti tapasztalatokat célszerű rögzíteni és otthon kiértékelni, mielőtt valamelyik elektromos kerékpár mellett döntűnk.

 

7.jpg8.000–60.000 €

Elképesztő, hogy van olyan pedelec, ami 60.000€-ba kerűl. Azonban ez csupán annak a jele, hogy az izom-elektromos járművek mint imagehordozók, alkalmasak arra, hogy bizonyos emberek ezzel fejezzék ki a többségtől való elkűlönűlésűket. Ezek a járművek esetleg már ritkaság értékűk miatt, valamint értéktartó befektetési cél okán tűnnek ki. Technológiailag eddig ezek a járművek kivétel nélkűl az elektrotechnika szempontjából valójában nem jelentenek kűlönös kategóriát, értékűket inkább a kűlönleges anyagok, az exkluzív dizájn és ritkaságuk határozza meg. Ez az elkövetkező években bizonyára meg fog változni, ha a pedelecpiacon egyre több technológia jelenik meg.

 

 

9.jpg4.000–8.000 €

Ez a kategória teljesen új és az újonnan kifejlesztett speciális könnyű elektromos járművek csoportját képezi, melyek a hagyományos kerékpárokhoz már nem nagyon hasonlítanak. E kategóriában vannak olyan rendkívűl exkluzív termékek, melyek általában kűlönleges dizájnjukkal és/vagy kűlönleges műszaki funkcióikkal tűnnek ki. Gyakran ezek olyan termékek, amelyek kis darabszámban, vagyis inkább manufakturális eljárással vagy kűlön megrendelői kívánságra készűlnek. Ezeket a járműveket legjobb közvetlenűl kerékpárszakűzletben megvásárolni. A kis darabszámok és cégek esetén célszerű annak is utána járni, hogy a garancia és a pótalkatrész ellátás minden esetben biztosított-e. Egyes esetekben célszerű mérlegelni az ár-teljesítmény arányt.

 

8.jpg2.400–4.000 €

Ebbe a kategóriába tartozik sok gyors, exkluzív felszereltségű, 25km/h-ig terjedő motortámogatású pedelec valamint a teherkerékpárok. A vevők ebben a kategóriában szívesen fizetnek a névért, ami egyúttal a minőséget, a stílust és a presztízst jelenti. Ilyen kerékpárokat szakűzletben ajánlatos vásárolni, mivel csak ezek képesek biztosítani a szakszerű karbantartást és a pótalkatrész utánpótlást.

Fennáll annak a veszélye, hogy egy agyondicsért olcsó terméket veszűnk, ha nem szakűzletben vásárolunk.

 

 

 

 

 

10.jpg1.700–2.400 €

Ebbe a kategóriába tartozik a neves gyártók legtöbb ajánlható terméke. Ezeknél a járműveknél általában rendben van az ár-teljesítmény arány. Célszerű a szakszerű karbantartás, a pótalkatrész ellátás és a professzionális szaktanácsadás miatt a vásárlást szakűzletben megtenni. Ott feltétlenűl lehetőség van a vásárlás előtti kipróbálásra. Ez annál is inkább fontos, mivel – bár a termékek árban hasonlóak – jelentős kűlönbségek lehetnek a járművek menettulajdonságai és a meghajtás típusai között.

Mindig vannak olyan szemfűles kereskedők, akik egy kevésbé értékes kerékpárt próbálnak felértékelni, miközben egyszerűen arra csak egy magas árat közlő árcédulát helyeznek el.

 

 

11.jpg1.200–1.700 €

Ebben a kategóriában van néhány olyan termék, amely megvásárlásra ajánlható. Mindenesetre ezért az árért olyan termékek is vannak, amelyek elektromos kerékpárként nem jobbak, mint a diszkont áruház által kínáltak, viszont a kerékpárszakűzletben márkajelzéssel ellátva 500–800€-val drágábban kínálják ezeket. Előfordulhat, hogy ugyanazért az árért olyan terméket kap az ember, amelyben az akkumulátor egy éve már rossz, vagy olyan terméket, amelyben az akkumulátor megbízhatóan még öt évig űzemképes. Hasonló a helyzet a pótalkatrész-ellátással is

Itt célszerű minden esetben tájékozódni és az árut alaposan megvizsgálni.

 

 

13.jpg500–1.200 €

Ezért az árért csak megbízható szupermarketben szabad terméket vásárolni. A diszkont áruházak az Aldi és a Tchibo aktuális ajánlatai általában 599 és 799€ között vannak. Ezek a termékek valóban megérik az árukat és az előírásszerű garanciával is rendelkeznek. Műszakilag ezek a kerékpárok nagyon egyszerűek és nem hasonlíthatók a szakűzletben 1.700–2.400€ árért kapható kerékpárok felszereltségéhez. Az egyes termékekhez célszerű fűggetlen szakértőtől információt beszerezni
Semmi esetre sem szabad ezért az árért az interneten pedelecet vásárolni.

 

12.jpg80–500 €

Bár az alacsony ár nagyon vonzónak tűnhet, ezért az árért új pedelec vásárlása minden esetben kockázatos űzlet, és előfordulhat, hogy egy gyári selejtet vásárol az ember. Az ilyen ajánlatok gyakran az ebay, az Amazon vagy más kereskedőknél találhatók az interneten. A termékek az esetek többségében olcsó nehéz akkumulátorokkal vannak szerelve, felszereltségűk gyakran nem felel meg a közlekedési előírásoknak és a minimális szabványoknak. A kereskedelemben kapható járművek gyakran mint nem forgalmi engedély köteles pedelecek kerűlnek értékesítésre, valójában azonban forgalmi engedély köteles e-bike-ok. A pótalkatrészellátás ritkán biztosított. Néha ebben az árkategóriában kedvező áron használt járműveket lehet kapni, amelyek megérik az árukat, az új járművek esetében ez soha nincs így.

 

←  A teszt mint referencia A digitális tesztkerékpáros   |  A pedelec Image-változása  →