Energiatárolás

Az elektromosság tulajdonképpen valami olyasmi, amit az előállítás pillanatában kell felhasználni – ezért valami rendkívül gyorsan elmúló dolog. Szerencsére azonban léteznek akkumulátor-telepek, ha nem így lenne, a pedelec sem létezne.

Hannes Neupert

 

41.jpgAz elektromos áram az ember számára egy nagyon nehezen felfogható dolog és azok a folyamatok, amelyek egy akkumulátorban játszódnak le a legtöbb ember számára szinte teljesen elképzelhetetlenek. Ez az akkumulátort, mint valami misztikus dolgot jeleníti meg számukra. Elektromos energiatárolók egyes történészek következtetése szerint a Parthus birodalom kultúrájában már Mezopotámiában is létezetek. BKEJ-ban Wilhelm König kutató Bagdad közelében egy olyan edényt ásott ki, amely kinézetre minden valószínűség szerint elektromos energia tárolására szolgált.

Ez azt jelenti, hogy akkumulátort már 2000 évvel ezelőtt is használták az emberek. Ez akkor is így van, ha a modern korban az olasz orvos, Luigi Galvani csak 1780-ban fedezte fel. A közelmúlt első működőképes telepét csak 1800-ban készítette Alessandro Volta. Az első elektromos kerékpárokban kivétel nélkül ólomakkumulátort használtak, melyek tömítése nem volt tökéletes. Ez a kerékpárral történt baleset esetén azt eredményezte, hogy az akkumulátorsav kifolyt, ez történt például 1932-ben az első sorozatgyártású Philips elektromos kerékpárok esetében is.

42.jpgA múlt század 80-as éveiben a nikkelvegyészet rohamos fejlődésnek indult, ami lehetővé tette tekercselt nikkel-kadmium alapú cellák elő- állítását. Ezek rendkívűl robosztusnak és hosszú életűnek bizonyultak. Ily módon sikerűlt először a hétköznapi használatnak megfelelő elektromos kerékpárokat előállítani – ez akkor is így van, ha a hatótávolságuk egy 4 kg-os akkumulátorral alig volt több, mint 20 km. Ma már lehetőség van arra, a 2002 óta a pedelecek esetében alkalmazott lítium akkumulátor technológiának köszönhetően, hogy ugyanolyan térfogatsúly arányú akkumulátorban hatszor vagy akár nyolcszor több energia legyen tárolható. És a fejlődés nem áll meg – könnyen lehetséges, hogy a következő 10 évben ugyanilyen űtemű fejlődésre lehet számítani.


43.jpgMindig vannak olyan kerékpár- vagy akkumulátorgyártók, akik akkumulátor technológiájukat az égig magasztalják. Többek között olyasmit állítanak, hogy akkumulátoraik 8 éves élettartamúak. Az ilyen kijelentéseket, amennyiben azokat megfelelő adatokkal nem lehet igazolni, kapásból el kell utasítani. Azt is nagyon gyakran hangoztatják, hogy az egyik vagy másik vegyi megoldás kűlönösen biztonságos. A BATSO által 10 éven keresztűl végzett akkumulátor biztonsági teszt mindenesetre azt igazolja, hogy közvetlen összefűggés az akkumulátorbiztonság és a cellavegyészet között nincs. Rendszerszinten ehelyett inkább a következő befolyásoló tényezők összjátéka figyelhető meg: cellavegyészet, a telep mechanikai, termikus és elektromos felépítése.

A legtöbb akkumulátor ma már kiemelhető. Viszont éppen Hollandiában volt és még mindig van sok olyan pedelec, amelyben az akkumulátor a vázba fixen be van építve. Elképzelhető, hogy ez a megoldás hosszútávon is fennmarad, amennyiben az infrastruktúra azt támogatja (így pl. egy töltéscsatlakoztató kábel infrastruktúrájának a lehetséges bevezetése).

 

←  Kijelző és kezelő elemek   |  Tiltás a felhasznált anyagok újrahasznosítására  →